Sopianae a korabeli források és kőemlékek alapján

Sopianae II-III. századi lakosságának társadalmi összetételét vizsgálva azt állapíthatjuk meg, hogy egy középméretű kisvárossal van dolgunk, ahol a szabad, valamennyire is tehetős lakosság zöme a mintegy 30-40 km-re lévő limesen állomásozó katonaság leszerelt veteránjaiből került ki.

Egy 9 évesen elhúnyt római kisgyerek sírtáblája

Egy 9 évesen elhúnyt római kisgyerek sírtáblája

Korabeli források

A Pécsett az utóbbi évszázadban történt tervszerű ásatások a római város egyre pontosabb képét vetítik elénk. Mindazonáltal a – főként írott vagy feliratos – források elégtelensége miatt Sopianae római kori története igen hiányos. A római városról, különösen annak korai történetéről, nem sokat árul el az immár világörökségként nyilvántartott ókeresztény temető sem. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, még arra is csak közvetett bizonyítékaink vannak, hogy Pécs római kori neve Sopianae volt. Ezenkívül semmit nem tudunk arról, hogy a városiasodás milyen hivatalos “fokán” állt a város a római kor különböző időszakaiban.

Pannoniában már a római hódítás első századában megindult a városalapítás. Ez eleinte alapvetően Itáliából két irányban; a Borostyán út és a Száva völgye mentén történt, míg mai Dunántúl dunai szakaszán viszonylag későn következett be. Emiatt Pannonia Inferior (Alsó-Pannonia) területén elsősorban a mai horvátországi Szerémségben vált előrehaladottá, ezen kívül pedig a provincia hatalmi központja, a helytartó székhelye, Aquincum környékén. Ennek megfelelően Sopianaeban csak kis valószínűséggel számíthatunk városi rangú településre a Kr.u. II. század előtt, és ennek a régészeti bizonyítékok sem mondanak ellen.

Mivel Pécs későantik-koraközépkori Quinque Basilicae vagy a középkori Quinqueecclesiae nevei [1] nem árulnak el sokat az antik Sopianaeról, a korabeli forrásokhoz kell visszanyúlnunk. Az, hogy Sopianae jelentős településsé válhatott, több tényező együtthatásának köszönhető. Ezek közül valószínűleg a legfontosabb, hogy számos, különösen fontos útvonal csomópontjában feküdt. A természeti adottságoknak megfelelően ennek az úthálózatnak lehetett már előzménye a római kor előtt is, de kétségtelen, hogy a rómaiak fejlesztették nagyobb jelentőségűvé.

Ha ránézünk egy mai térképre, azt látjuk, hogy a Balaton (a római kori Lacus Pelso) elzárja az utat a Balkán és az egyik legfontosabb birodalmi útvonal, az itáliai Aquileiából kiinduló, és Emonán (Ljubljana), Poetovión (Ptuj), Savarián (Szombathely), Scarbantián (Sopron) keresztülhaladó Borostyán út végpontja és határátkelő helye, Carnuntum (Deutsch Altenburg-Németóvár) között. Ha az utazó átlépte a moesiai (nagyjából Szerbia) határt Singidunum (Belgrád) után, ahhoz, hogy Pannonián keresztülutazzon, választhatta a limes mentén futó hadiutat – de kétségtelenül ez volt a leghosszabb – vagy átutazhatott a hátországon. A belső útvonalaknak számos változata létezett, de a két legfontosabb és legrövidebb érintette Sopianaet.

A római úthálózatokról fennmaradt leírások, az ún. “itinerariumok” közül számunkra az Itinerarium Antonini Augusti a legfontosabb, mely az utazók számára nagyjából egy nap alatt megtehetó – 20-30 mérföldes (millia passum), azaz 30-45 kilométeres – távolságonként sorolja fel az útvonal állomásait. Az egyik útvonal, mely a Balatont az északkeleti végénél kerülte meg, a limesutat pedig Arrabonánál (Győr) érte el, Mursa (Eszék) után, a drávai átkelést követően következőképp futott: Antianis mpm. XXIIII; Sopianis mpm. XXX; Ponte Mansuetina mpm. XXV; Tricciana mpm. XXX; Cimbrianis mpm. XXV; Crispiana mpm. XXV; Arrabona mpm. XXV; Flexo mpm. XXV; Carnunto mpm. XXX. [2] Azaz: “Antianaeig (Baán, még Horvátországban, a Baranya-háromszögben) 24 mérföld; Sopianaeig 30 mérföld; Pons Mansuetináig (?) 25 mérföld; Triccianáig (Ságvár) 30 mérföld; Cimbrianaeig (?) 25 mérföld; Crispianáig (?) 25 mérföld; Arrabonáig (Győr) 25 mérföld; Flexumig (Mosonmagyaróvár) 25 mérföld; Carnuntumig (Németóvár) 30 mérföld”.

A másik, jóval fontosabb, ún. “mediterrán” útvonal két IV. századi császári rezidenciát kötött össze: “De Pannoniis in Gallias per mediterranea loca id est a Sirmi per Sopianas Treveros usque”, azaz: “Pannoniából Galliába a szárazföld belsején keresztül, vagyis Sirmiumból (Mitrovica, a horvátországi Szerémségben) Sopianaen át Treviriig (Trier)”. Ez a Balatont a délnyugati végénél kerülte el, a Borostyán utat pedig Savariánál érte el, Mursa (Eszék) után pedig a következőképp futott: Antianis mpm. XXIIII; Suppianis (sic!) mpm. XXX; Limusa mpm. XXII; Silacenis mpm. XVI; Valco mpm. XXIII; Mogentiana mpm. XXX; Sabaria (sic!) mpm. XXXVI; Scarabantia (sic!) mpm. XXXIII; Muteno mpm. XII; Vindobona mpm. XXII. [3] Azaz: “Antianáig (Baán) 24 mérföld; Sopianaeig 30 mérföld; Limusáig (?) 22 mérföld; Silacenaeig (?) 16 mérföld; Valcumig (Keszthely-Fenékpuszta) 23 mérföld; Mogetianáig (Tüskevár?) 30 mérföld; Savariáig (Szombathely) 36 mérföld; Scarbantiáig (Sopron) 34 mérföld, Mutenumig (Leithaprodersdorf?) 12 mérföld; Vindobonáig (Bécs) 22 mérföld”. Innen az út a limest követte.

Ezeknek az utaknak különböző elágazásaik voltak, miután elhaladtak a Balaton mellett, de az nyilvánvaló, hogy Sopianae fontos csomópontja volt mind a tartományi, mind pedig a birodalmi úthálózatnak. Ennek köszönhetően a Kr.u. II. század közepére Sopianae fontos közlekedési és kereskedelmi központtá válhatott a régióban annak ellenére, hogy a tartomány Balatontól délre és Drávától északra lévő területe gazdaságilag nem volt jelentős; erre valóban illett Plinius leírása: “Pannonia glandifera”, azaz a “makkot termő – vagyis tölgyerdős – Pannónia” [4]

Sopianae növekvő fontosságára utal az a tény is, hogy az útvonalakat követve két észak-itáliai kereskedőcsalád is megtelepült a városban; az aquileiai származású Caeserniusok (Kat. 19., 23.), akik valószínűleg a Borostyán utat követve, közvetlenül Savariából érkeztek és a Marciusok (Kat. 19., 40.), akik viszont a Száva völgyének városain keresztül vándorolva települtek át Sopianaeba. A két család aztán itt össze is házasodott.

Az antik auktoroknál még egy helyen szerepel Sopianae: a későrómai Ammianus Marcellinus a következőket írja: “Maximinus, regens quondam Romae vicariam praefecturam, apud Sopianas Valeriae oppidum obscurissime natus est patre tabulario praesidialis officii orto a posteritate Carporum, quos antiquis excitos sedibus Diocletianus transtulit in Pannoniam”. [5] Azaz: “Maximinus, aki valamikor a Róma városi praefectus (kb. városparancsnok) helyettese volt, a Valeria (tartomány) beli Sopianae városában, alacsony sorban született. Apja a praesesi (helytartói) hivatalnál könyvelő volt, és családja a carpoktól származott; ezt a népet ugyanis Diocletianus császár kiköltöztette ősi lakóhelyéből és Pannoniába telepítette át.”. Az idézett hely két szempontból fontos számunkra. Egyrészt oppidumnak nevezi a várost, ez viszont semmit nem árul el Sopianae korábbi városi rangjáról (municipium vagy colonia). A római városi rangok közti különbségek a későrómai korra már elenyésztek, így természetes, hogy esetünkben Ammianus Marcellinus nem tartja fontosnak ennek közlését. Még fontosabb azonban az idézet abból a szempontból, hogy Sopianaeba helyezi a helytartói hivatalt; ez az egyetlen forráshelyünk ugyanis, amelyből tudjuk, hogy Sopianae volt a későrómai Valeria tartomány polgári közigazgatásának a székhelye.

Diocletianus császár (Kr.u. 284-305.) közigazgatási reformja keretében ugyanis az addigi provinciákat kisebb tartományokra osztották fel; így lett a korábbi Pannonia Inferior Drávától északra fekvő részéből Valeria tartomány (míg a Drávától délre lévő területek a Pannonia Secunda nevet kapták, melyhez nagyjából a mai Baranya-háromszög területe is valószínűleg hozzátartozott). Ezenkívül szétválasztotta az addig egységes közigazgatást; a polgári kormányzó (praeses) székhelye – a fentiek szerint – Sopianae lett (a múlt század elején, a mai Postapalota építésekor tárták fel a helytartói palota maradványait), míg a katonai parancsnok (dux) továbbra is Aquincumban székelt. [6]

A fentieken kívül sajnos semmilyen egyéb írott forrás nem áll rendelkezésünkre Sopianae római koráról, hacsak egy azóta már elveszett baáni sírkőtöredéket [7] (Kat. 45.) nem tekintünk annak, mely talán bizonyos cives So[pianarum]-ot, [8] azaz sopianaei polgárokat említ. Sajnos a kő olvasata bizonytalan, különös tekintettel arra, hogy nem említi a város rangját. Egy tipikus felirat ugyanis mun(icipii) vagy m(unicipii), illetve col(oniae) vagy c(oloniae) Sopianarum formában szólna a városról, ha az valóban városi rangú település volna. A historiográfiai és feliratos emlékek szűkössége, illetve hiánya miatt különösen fontos a város történetének kutatásában a régészet szerepe.

A feliratos emlékek topográfiája

Ha végignézzük Sopianae feliratos emlékeit, azt látjuk, hogy a Kr.u. I. század végétől a III. század végéig jelentős mennyiségű (45db.) faragott kőemlék áll a rendelkezésünkre. A kövek jelentős részének esetében viszont az a probléma, hogy – elsősorban a székesegyház és a püspökségi épületek – középkori, majd újkori építkezéseihez felhasználták a római kőemlékeket is, miközben többnyire át is faragták őket. [9] A beépített kövek többségét (Kat. 3., 12., 15., 17., 18., [10] 19., 22., 25., 29., 30., 31., 33., 36.) a székesegyház von Schmidt-féle átépítése során kimentették ugyan, de természetesen mára már nem ismerhetjük az eredeti lelőhelyüket. Mindazonáltal feltételezhetjük, hogy e kövek nagy részét a lehető legközelebbi lelőhelyekről szállították a székesegyházhoz, bár a püspöki megbízottak nyilván a város, sőt, az egyházmegye távolabbi területeiről is összegyűjtötték az építkezésekhez az anyagot. Mivel az első három kivételével valamennyi kereszténység előtti, “pogány” sírkő, a későrómai, keresztény temető pedig a mai püspökség helyén terült el, feltételezhetjük, hogy a kereszténység előtti temető is a középkori városnak ebben a fertályában, de mindenképp a római városon kívül (azaz nagyjából a Ferencesek utcájának vonalától északra) lehetett, mert ahogy a Tizenkéttáblás törvény kimondta: “Halott embert a városban sem eltemetni, sem elégetni nem szabad”. [11]

Ha a rátekintünk a város térképére, láthatjuk, hogy a római város és a keresztény temető között további sírkövek kerültek elő (Kat. 24.: Jókai tér; Kat. 21., 26., 34., 37.: Ferencesek utcája; Kat. 35.: Széchenyi tér; Kat. 28.: Apáca utca; végül Kat. 32.: Janus Pannonius utca). E sírkövek – a székesegyházba beépítettekkel együtt – egy jól körülhatárolható területet ölelnek fel észak-északkeletre a római várostól, ahol ezek alapján a Kr.u. II-III. századi temetőt sejthetjük. Ezeken a sírköveken kívül csak egyetlen további darabot ismerünk; valószínűleg a város keleti kapujának környékéről, a Bajcsy-Zsilinszky utcából (Kat. 23.). Mindezt összegezve meglehetősen szokatlannak tűnik a sopianaei temető elhelyezkedése, mivel a római városok temetői többnyire a városból kivezető, főbb útvonalak mentén, hosszan elnyúlva helyezkedtek el. A szokatlannak tűnő elrendezés oka valószínűleg abban rejlik, hogy Sopianae, legalábbis a fallal körülvett város, a Mecsek déli hegylábánál hosszan, mintegy füzérszerűen elnyúló településláncolat központi magja lehetett, és a lakott településrészeknek ez a közelsége tehette lehetetlenné a keleti és nyugati irányban kivezető főútvonalak mentén történő temetkezést. Ezt támasztják alá a tulajdonképpeni városon kívül talált római épületmaradványok (mint pl. a Kárpáti Gábor által a 90-es évek elején a Lenau-ház udvarán feltárt Domonkos kolostor romjai alatt lévő, padlófűtésées épület maradványai), és egyben talán magyarázná Sopianae nevének többes számú alakját is. [12]Sopianae térképe

Hasonlóképpen, az oltárok elhelyezkedése is lehetővé teszi számunkra néhány következtetés levonását. Az a kettő, melyet a székesegyházba építettek be (Kat. 12., 15.) természetesen figyelmen kívül hagyható, míg a harmadiknak (Kat. 3.), a székesegyház mellől, lehet némi jelentősége. Ez egy fogadalmi oltár, melyet egy bizonyos Marcus Ulpius Marcellus, a legio IIII Flavia felix ún. beneficiarius consularisa [13] állított. Ez a legio a Moesia Inferior (Felső-Moesia, nagyjából a mai Szerbia területén) beli Singidunum (Belgrád) helyőrsége volt, és pannoniai előfordulása azokra az időkre esik, mikor a brigetiói (Ószőny) legio I Adiutrixot helyettesítette a tartományban, ha azt valamilyen hadjárat miatt máshová vezényelték. Az, hogy ehhez az oltárhoz nem messze, a Széchenyi téren a legio I Adiutrix egyik beneficiariusának, Cicerius Homunciónak is előkerült az oltára, esetleg arra engedhet következtetni, hogy a városnak ezen a részén állhatott valamelyik legio szentélye (esetleg, mivel amúgyis felváltva állomásoztak itt, a közösen használt szentélyük).

A város ezen részéből származó egyetlen további oltárt (Kat. 11.) Silvanus Silvestrisnek, ennek az ősi, pannon-kelta (bár az interpretatio Romana alapján a római megfelelőjével azonosított), erdei istennek szentelte egy bizonyos Crispius Potens valamikor a Kr.u. III. század 30-as, 40-es éveiben. Az oltár elhelyezkedése egyértelműen utal arra, hogy a várostól északra (a mainál sokkal lejjebb) kezdődött az erdő, Silvanus lakóhelye.

Crispius Potens egy másik oltárt (Kat. 6.) is állított Kr.u. 237-ben, de ezzel már behatolunk a római városba. A Iupiter Optimus Maximusnak és Iuno Reginának (azaz a “Legjobb és Leghatalmasabb Iupiternek és Iuno Királynőnek”) dedikált oltár azt jelzi, hogy egy jelentős – amennyiben Sopianae városi rangú település volt -, talán a capitoliumi triász temploma állhatott a közelben.

Ha helytálló az a feltételezés, hogy a fentiekben részletezett útvonalak a mai Rákóczi út nyomvonalán haladtak keresztül a római városon, [14] akkor ez kellett legyen Sopianae egyik “főutcája”, esetünkben a via decumana – mivel hogy kelet-nyugati irányban szelte át a várost -, melynek a kapuja a Konzum áruháznál lévő villanyrendőrtől nyugatra lehetett, ugyanis Kárpáti Gábor a Citrom utcában és a Teréz utcában tárta fel a város III. századi, keleti városfalát (melyre a Citrom utcában – sajnos hibás latinságú – felirat emlékeztet bennünket), ennek vonala pedig itt találkozik a Rákóczi úttal.

Ha tovább haladunk nyugat felé, a következő, Herculesnek szentelt oltár (Kat. 1.) szintén a Rákóczi út északi oldalán került elő. Hercules birodalmi szintű tisztelete Marcus Aurelius fia, Commodus alatt élte tetőpontját, és ez az olyan, túlnyomórészt katonai jellegű provinciákra, mint Pannonia Inferior, különösen érvényes. Mivel ehelyütt faragott épületmaradványokat, mint pl. párkánytöredékeket is feltártak, [15] valószínűsíthető egy Hercules-szentély léte.

Még tovább nyugat felé elérkezünk a Jókai utcához. A város észak-déli főútja, az ún. cardo, talán ennek a nyomvonalán haladhatott – a két főút találkozásánál épült a fentiekben már említett, feltételezett helytartói palota, melynek hátsó traktusában Fülep Ferenc egy Mithras oltárt (Kat. 14.) tárt fel 1963-ban. Mivel a perzsa eredetű napisten, Mithras kultusza nem tartozott a hivatalos római vallás keretei közé, itt legfeljebb egy magánszentéllyel számolhatunk (ha egyáltalán nem másodlagos felhasználásban került ide a kő). [16]

Az út déli oldalán három további oltár került elő a 70-es évek építkezései során. Kettő közülük kivételesen monumentális; az oldaluk is díszített, és mindkettőt egy bizonyos Iulius Rufus állította Kr.u. 163-ban. Az egyiket Iupiter Optimus Maximusnak és Terra Maternak, (a “Földanyának”), míg a másikat Silvanusnak (itt jelző – Silvestris vagy Domesticus – nélkül). Ezek mellett, az egyértelműen összetartozó darabok mellett, a harmadik (Kat. 5.) szintén Iuppiter Optimus Maximus és Iuno Regina tiszteletére készült. Így hát ez egy másik olyan pontja a városnak, ahol várható a Capitolium jelenléte. Mindezek az utóbbi oltárok egy másik, jól körülhatárolható területen bukkantak elő, melyen ráadásul más, monumentális középületek is találhatók (mint pl. a már többször említett helytartói palota, illetve a Kárpáti Gábor által feltárt hatalmas közfürdő a Kereskedők háza alagsorában). Mindezt egybevetve kétségtelen, hogy itt volt a római kori Sopianae főtere, a Forum.

Ennek közelében még két oltár került elő; az egyik (Kat. 9.) a területtől délre bukkant elő 1973-ban, és egy bizonyos Publius Nigrius Quintilianus nevű beneficiarius consularis állította Nemesisnek, a szerencse görög erdetű istennőjének. Mivel az oltár lelőhelye már a város szélén van, elképzelhető, hogy itt állt valamikor az amphitheatrum (mivel jellemző módon a gladiátorok szerencséjének érdekében volt szokás Nemesisnek oltárt állítani, mint pl. bizonyíthatóan ez a helyzet Savariában). bár ennek valószínűsége igen csekély. Talán a gladiátor-szerencséhez való hasonlósága miatt állította a katona Quintilianus az oltárt. Sajnos nem közli, melyik legio tisztje volt, de egy másik oltár (Kat. 7.) lelőhelyéből következtethetünk rá. Ez utóbbi oltárt Iuppiter Optimus Maximusnak és Maximinus Thrax (Kr.u. 235-238.), valamint fia és társuralkodója, Verus tiszteletére állította az aquincumi legio II Adiutrix beneficiarius consularisa, Terentius Candidianus Kr.u. 237-ben. [17] Ennek az oltárnak az adja a fontosságát, hogy ez az egyetlen, melyet – bár ledőlve, de – in situ, azaz eredeti helyén, helyzetében került elő Kárpáti Gábor 1991-es feltárásán a jövendő Sopianae téren. A lelőhely valójában egy kis szentély, melyben oszloptalapzatok futnak négy, kelet-nyugati irányú sorban, és ebben a keletre néző szentélyben számos más oltár elhelyezésére szolgáló alapzat ugyancsak megtalálható volt. Így ez az egyetlen olyan szentélye a városnak, melynek helyét biztosan ismerjük, és azt is tudjuk, hogy a legio II Adiutrix beneficiariusainak szentélyével van dolgunk. Nagyon valószínű tehát, hogy a fenti Nemesis-oltár eredetileg ugyanitt állt.

Összegezve tehát az oltárok lelőhelyeit, egyrészt meghúzhatunk egy eléggé korlátozott kört a várostól északra, valamint egy tágabbat a Forum környékén, valószínűleg egy capitoliumi templommal akár a Forum keleti, akár a nyugati végében, egy Hercules-szentéllyel és a legio II Adiutrix beneficiariusainak szentélyével. A Mithras-oltár nyilvánvalóan egy magánszentélyhez tartozott.

Sopianae lakosságának társadalmi összetétele a feliratok alapján

A feliratokon kirajzolódó népesség meglehetősen jellegzetes képet nyújt egy másodrendű római városról. Elsősorban a katonák, illetve veteránok magas száma a feltűnő, ehhez képest a bevándorlók, a bennszülött kelták, valamint a rabszolgák és libertinusok (felszabadított rabszolgák, ún. “szabadosok”) viszonylag kis számban képviselik magukat. Végsősoron azonban ez természetes egy olyan katonai provinciában, mely valójában nem más, mint egy nagyjából 50km széles határsáv, ahol az itt állomásozó hadsereg létszáma – legalábbis a Drávától északra – meghaladhatta a polgári lakosok számát is. A tartomány e részénak gazdasága szinte kizárólag a katonaság kiszolgálására szorítkozott, így a városi életet felpezsdítő ipar és távolsági kereskedelem viszonylag fejletlen maradt. A társadalmi felemelkedést szinte kizárólag a katonaságba való belépés jelentette. Ami külön gondot jelent a kutatóknak, Sopianaeból egyetlen városi tisztviselőt sem ismerünk, így azt sem tudjuk megállapítani, a városiasodás milyen fokán állt a bizonyos korokban a település.

A nem római polgár, bennszülött kőemlék-állítás ritka. Mindazonáltal a római polgárok emlékei között nyilván számos olyan található, melyet bennszülött (kelta vagy illyr) származású, de már római polgárjogot elnyert személy állított, ezek többségéről viszont csak azt tudjuk megállapítani, hogy (családjuk) melyik császártól kapta a polgárjogot (lásd lenn). A Kr.u. 212-ben kiadott constitutio Antoniniana, azaz Caracalla császár (Kr.u. 211-217.) polgárjogi reformja következtében amúgy is a birodalom csaknem minden, személyében szabad lakosa megkapta a római polgárjogot, így a III. századi feliratokon a megkülönböztetés végképp elenyészik.

Ugyanez a helyzet a bevándorlókkal, különösen az itáliaiakkal, mint a Caeserniusok, illetve a Marciusok (lásd fenn), akik Sopianaeban valószínűleg csak a csládi vállalkozás leányvállalatait vitték, de itt letelepedvén a hadseregben is karrier-lehetőséget láttak, ezenkívül helyi lakosokkal kötöttek házasságot: Caesernius Martialis felesége pl. bennszülött nő; Aelia Ata (Kat. 23.). A Claudiusok többsége is nyilvánvalóan bevándorló; ők ugyanúgy, mint a Caeserniusok, a claudiusi alapítású coloniából, Savariából költözhettek Sopianaeba vagy települtek le a városban azután, hogy leszereltek a hadseregből (Kat. 18.).

A szabadosok viszonylag kis száma ismét csak a város kevéssé jelentős ipari és kereskedelmi központ jellegét mutatja. Két esetben bukkan fel az Ingenua név, amely arra utal, hogy viselője már szabadon született (de legalább egyik szülője szabados volt). Ezenkívül ismerünk egy Attius Germaniót, aki a felirat tanúsága szerint libertus, melyet valószínűleg korábbi rabszolgatársa, Apuleius Basileus állított az emlékére. Görög név a birodalomnak ebben a részében (különösen egy “vidéki” városban) többnyire rabszolgák viseltek. Ugyan kétségtelen, hogy általában a rabszolgáktól, kiknek nem volt saját jogú vagyona, kevésbé várható e viszonylag drága feliratok állítása, a fontosabb, nagyobb városokban mégsem ritkaság. Természetesen voltak rabszolgák a nagyobb, sopianae környéki, későrómai villagazdaságokban, de pláne ezek társadalmi és anyagi helyzete nem tette lehetővé a feliratállítást.

Az alábbi táblázat összefoglalja a lakosság összetételét. A bizonytalanokat kérdőjellel jelöltük, míg azok, akikről nem lehet semmit megállapítani, kimaradtak.

Társadalmi státuszKőemlékek számaEmlített személyek száma
Provincialis magistratus22
Italicus, bevándorló510
Katona, veteranus1416
Bennszülött37
Libert(in)us34
Sopianae lakosságának társadalmi megoszlása a feliratos kőemlékek alapján (saját feldolgozás)

A romanizáció a családnevek alapján

Ahogy már fentebb szó volt róla, Pannoniának ezen a vidékén a Kr.u. I-II. században a romanizáció meghatározó tényezője a katonaság volt. Ezt mutatja a katonák, illetve veteránok által állított feliratok viszonylag magas száma is. Ezzel a jelenséggel függ össze az a tény, hogy ezeknek a katonacsaládoknak döntő többsége valamelyik, II. századi császár családnevét viseli. Mikor ugyanis a bennszülött katona leszerelt a hadseregből, a stipendium, azaz végkielégítés mellett, melyet a II. században már csak pénzben adtak, római polgárjogot is nyert. Ilyenkor a császár iránti hűségtől (is) vezérelve az őt a polgárjoggal megadományozó, éppen uralkodó császár családnevét is felvette. Sopianaeban ugyan találunk négy feliratot, melyen a Claudius, kettőt pedig, melyen a Flavius név (Vespasianus családneve) szerepel, ezeket azonban bízvást tekinthetjük a tartomány más részéből (pl. Savariából, illetve Scarbantiából vagy Sirmiumból; az e császárok által alapított coloniákból) bevándorló személyeknek, illetve leszármazóiknak. A mennyiségileg legfontosabb császári családnevek az Ulpius (Traianus császár családneve), az Aelius (Hadrianus császár családneveneve) és az Aurelius (Marcus Aurelius és fia, Commodus családneve). Ezenkívül, immár megint csak kisebb számben, előfordul még a Septimius is (Septimius Severus családneve, de ez a név másoknál is előfordul).

A katonacsaládok mellett – kisebb számban – természetesen megtalálhatók a már említett, itáliai eredetű Caeserniusok és Marciusok, valamint hét “egyéb” név is, melyek többsége ugyan eredetileg szintén itáliai eredetű, azonban a dunai tartományokban oly általánosan elterjedt nevek, hogy kockázatos dolog lenne messzemenő következtetéseket levonni belőlük, különösen az egyenként kis számú előfordulásuk miatt.

Az alábbi táblázat összefoglalja a sopianaei feliratokon megjelenő családneveket. Az első kettő itáliai származású család, majd következnek a császári családnevek, melyek viselői (illetve ősei) valószínűleg a katonai szolgálat érdemeként kapták a római polgárjogot, és mint ilyenek, nyilván többségükben helyi, bennszülött származásúak, végül következik az “egyéb” csoportja, melyek csupán egy-két személlyel képviselik magukat a feliratokon. (A nemet – pl. Aelius vagy Aelia – nem jelöltük külön.)

Nomen gentileFeliratok számaEmlített személyek száma
Ismert italicus bevándorló összesen:4 felirat12 fő
Caesernius (Savariából)23
Marcius (Sisciából ?)28
Császárnév összesen:22 felirat33 fő
Claudius (némelyek bevándorlók)44
Flavius22
Ulpius48
Aelius68
Aurelius48
Septimius23
Egyéb összesen:10 felirat:9 fő:
Apuleius11
Attius11
Caenius12
Cicerius11
Crispius21
Iulius32
Terentius11
Sopianae lakosságának a császárok által adományozott polgárjog szerinti megoszlása a feliratos kőemlékek alapján (saját feldolgozás)

Rövidítések

JPM: Janus Pannonius Múzeum, Pécs

DK: Dóm Kőtár

KS: Korsós Sírkamra

MK: Baranya Megyei Könyvtár, Pécs

MNM: Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

A sopianaei feliratos kőemlékeket tartalmazó, összefoglaló munkák:

CIL: Corpus Inscriptionum Latinarum (III. kötet)

RIU: Die Römischen Inschriften Ungarns (4. kötet)

Fülep Ferenc-Burger Alice: Pécs római kori kőemlékei (Die römerzeitlichen Steindenkmäler von Pécs) Dunántúli Dolgozatok 7, Pécs 1974.

Katalógus

Oltárok

1. JPM (1240); CIL: III 15150; RIU: 965; Fülep-Burger: 17, 7

He(r)culi / Aug(usto) sac(rum) / Aur(elius) Gratia/nus q(u)i et Sa/binianus / v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito)

2. JPM (1285); CIL: –; RIU: 966; Fülep-Burger: 18, 9

[— / P]ro [salute] / d(omini) n(ostri) Gor[diani] / Aug(usti) Ciceri[us] / Homuncio / b(ene)f(iciarius) co(n)s(sularis) leg(ionis) / I Adi(utricis) v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito) / Sabino II et / Venusto co(n)s(ulibus)

3. JPM (1238); CIL: III 3306=15149; RIU: 967; Fülep-Burger: 17, 6

I(ovi) O(ptimo) Maximo) / M(arcus) Ulp(ius) Mar/cellus / b(ene)f(iciarius) co(n)[s(ularis)] v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito) / leg(ionis) IIII F(laviae) f(elicis)

4. JPM (70.11.1); CIL: –; RIU: 968; Fülep-Burger: 16, 2

I(ovi) O(ptimo) M(aximo) / Iunoni Reg(inae) / P(ublius) Ael(ius) Const/a(n)s candida/tus leg(ionis) / II adi(utricis) v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito

5. JPM (1230); CIL: –; RIU: 969; Fülep-Burger: 17, 5

I(ovi) O(ptimo) [M(aximo)] / Iunoni R[eg(inae)] / [I]ul(ius) Martin[i]/anus et Aur(elii) / Dines et / Memorina / v(otum) s(olverunt) l(ibentes) m(erito)

6. JPM (2337); CIL –; RIU 970; Fülep-Burger: 18, 8

I(ovi) O(ptimo M(aximo) / Iunoni / Reg(inae) / Crispius / Potens / v(otum) s(olvit) / Perretuo (sic!) / et Cornel(iano) co(n)s(ulibus)

7. JPM (–); CIL: –; RIU: –;Fülep-Burger: – [18]

I(ovi) O(ptimo) M(aximo) / pro salute / [[Imp(eratoris) Caes(aris) C(aii) / Iul(ii) Maximi/ni p(ii) f(elicis) Aug(usti) et / C(aii) Iul(ii) Veri Maxi/mi(ni) nob(ilissimi) Caes(aris)]] / Ter(entius) Candidi/anus b(ene)f(iciarius) co(n)s(ularis) / leg(ionis) II ad(iutricis) v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito) / Perpetuo et Corn/eliano co(n)s(ulibus)

8. JPM (1225); CIL: –; RIU: 971; Fülep-Burger: 18, 10

I(ovi) O(ptimo) Maximo) / Terrae / Matri / Iul(ius) Rufus / v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito)

9. JPM (–); CIL: –; RIU 973 [19]

Neme/si Aug(ustae) / P(ublius) Nigr(ius) / Quin/tilia/nus b(ene)f(iciarius) co(nsularis)

10. JPM (1224); CIL: –; RIU: 974; Fülep-Burger: 16, 4

Silvano / Iulius / Rufus / v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito) / Laelian(o) et / Pastore co(n)s(ulibus)

11. JPM (1229); CIL: –; RIU: 976; Fülep-Burger:16, 3

Sil(vano) Sil(vestri) / Cris(pius) / Pote(n)/s / v(otum) s(olvit)

12. KS; CIL: III 10284; RIU: 977; Fülep-Burger: 20, 14

Soli Invi[c]/to pro sa/lute M[—]

13. MNM (?); CIL: III 10285; RIU: –; Fülep-Burger: 19, 12

Virtuti / et / Honori / L(ucius) Ulpius / Marcellus / leg(atus) Aug(usti) / pr(o) pr(aetore) / Pannon(iae) Inf(erioris / v(otum) s(olvit)

14. JPM (R.70.8.1); CIL: –; RIU: 978; Fülep-Burger: 20, 15

Deo Sol[i] / Mit(h)r(a)e / omni[/potenti ?]

15. KS; CIL: III 14038; RIU: 979; Fülep-Burger: 19,13

[— sacerdos] / p(rovinciae) P(annoniae) In[f(erioris) IIvir(alis) / c]ol(oniae) Cib[al(ensis) cum Mar]/cellia[no fil(io)] / v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito)

Sírkövek

16. JPM (1223); CIL: –; RIU: 980; Fülep-Burger: 21, 21

D(is) M(anibus) / Aurus vix(it) ann(os) / XXII Vitalis / vix(it) ann(os) V / bruti et / neboti (sic!) p(osuerunt) At/rev(a, -ius?) Cata p(arens, -tes) / b(ene) m(eritis)

17. MNM (R-D 393); CIL: III 3313; RIU: 981; Fülep-Burger: 26, 43

[D(is)] M(anibus) / [—]er v(ivus) f(ecit) s(ibi) / [—] C et Clau/[dio -diae? —]ano et / [—] XXV et / [—]

18. JPM-DK (381/?); CIL: 14039; RIU: 982; Fülep-Burger: 20, 16 [20][—] / missicius alae / II Aravac(orum) ann(orum) LX / Ti(berius) Cl(audius) Costigeni f(ilius) [   ]

19. MNM (R-D 380); CIL: III 3308=10289; RIU: 983; Fülep-Burger: 26, 44

C(a)esern(ia) Firmill[a] / v(iva) f(ecit) sibi et Mar(cio) Lucid[i]/ano coni(ugi) an(norum) XLIIII et / Marc(io) Lucido fil(io) an(norum) / XL et Marc(io) Firminia[no] / mil(iti) an(norum) XXVII et Ulp(io) Si a(—) / Lucio candi(dato) leg(ionis) II Ad[i(utricis) / et Ulp(iae) Proclin(a)e niri et / Luci(a)e et Mar(cio) Iuliano an(norum) VI / nepotibus

20. MK; CIL: –; RIU: 984; Fülep-Burger: – [21]

Iulian(us)

21. Elveszett; CIL: III 10287; RIU: 985; Fülep-Burger: 22, 24

[D(is) M(anibus)] / frater ite/mque? Au/[r]eli(i) Iul/[iani —?]

22. KS; CIL: III 10291; RIU: 986; Fülep-Burger: 29, 64

Flav[ius, -a —] / morie[—] / subit[—] / Laure[entius? —] / q(u)o[—] / ti[—] / n[—] //

23. JPM (1215); CIL: –; RIU: 987; Fülep-Burger: 28, 58

[D(is)] M(anibus) / [C(a)ese]rnius Marti/[ali]s miles leg(ionis) / [pri]m(a)e A(d)iutricis / [sig]nifer vixit a/[nn]os XL Ael(ia) / Ata coni/[ug]i carissi/[mo] et C(a)esern/[ia]e Provinci/[ae fil]iae carissim(a)e / [t(itulum)] p(o)s(uit)

24. MNM (R-D 391); CIL: III 10290; RIU: 988; Fülep-Burger: 24, 33

D(is) [M(anibus)] / Cl(audii) Maximi an(norum) [—]

25. MNM (R-D 375); CIL: III 6453=10286; RIU: 989; Fülep-Burger: 23, 28

D(is) M(anibus) / Aelio Messio vet(erano) / (e)x praet(orio) an(norum) LX Flav(i)/a Ingenua / coniugi pie/ntissimo po/suit h(ic) s(itus) e(st)

26. MNM (R-D 389); CIL: III 3311=10292; RIU: 990; Fülep-Burger: 21, 19

[— / ..]ae an(n)os XXV Ulp(ius) / Pirus pat(er) v(ixit) an(nos) XL p(osuit) / Ulp(ia) Ruca mater fili(is) / dul(cissimis) (h)eres eorum

27. JPM (1219); CIL: –; RIU: 991; Fülep-Burger: 22, 23

[D(is)] M(anibus) / [—] Propinco / [—] XX [.] et Ael(io, -iae) Attian/[o, -ae v]ix(it) an(nos) XVII Ael(ius) [—]itus con(iugi) / [—]

28. MK; CIL: –; RIU: 993; Fülep-Burger: –;[22][— / vi]xit annos V[—] / Sabinus vix(it) an[(nos) —] / et Serotinus iun(ior) v[ix(it) an(nos) —] / L(ucius) S(e)pt(imius) Serotinus do[—] /nia Sabinilla Pare[ntes pos(uerunt)]

29. MNM (R-D 388); CIL: III 3312=10288; RIU: 994; Fülep-Burger: 24, 32

D(is) M(anibus) / L(ucio) Caen(io) Secu/ndino an(norum) LXX / et L(ucio) Caen(io) Flo/re[ntino —]

30. KS; CIL: III 3310; RIU: 995; Fülep-Burger: 23, 31

D(is) M(anibus) Ael(ius) Ursu/s vixit an(n)os / VIIII posuit / Ael(ius) Ianuarius / pater filio pien/tissimo

31. KS; CIL: III 14040; RIU: 996; Fülep-Burger: 22, 26

M(—) U[—] / et Cl / nept[—] / ae [—] / ni[—]

32. JPM (1232); CIL: –; RIU: 997; Fülep-Burger: 21, 22

[D(is)] Manibus / [—]nd / [— vixit] an(nos) / [—] m(enses) VII / [dies? —]rnus / [—]us sig(nifer) / [bene] merito pos(uit)

33. KS; CIL: III 10293; RIU: 998; Fülep-Burger: 22, 25

[D(is)] M(anibus)? / [—] G (or:E?, or: F?) F(—) / [—]us Scoli / [— a]n(nos) XXX / ING(vagy:E?, vagy: F?)ARO

34. JPM (1231); CIL: III 10296; RIU: 999; Fülep-Burger: 23, 30

[—] / pro [—] / caris [—] / dulcis [—]

35. JPM (1284); CIL: –; RIU: 1000; Fülep-Burger: 23, 29

[—]li / [— con]iugi / [— fi]liabus / [—] posuit

36. Elveszett; CIL: III 14041; RIU: 1001; Fülep-Burger: 23, 27

[—]in / viventis

37. JPM (1220); CIL: III 10295; RIU: 1002; 27, 46

D(is) [M(anibus) / —] f(ilius, -a) Si[— / —] vix(it) an(nos) —] or: D(is) [M(anibus)] / [v(ivus, -a)] f(ecit) si[bi et — / —] vix(it) an(nos) —]

Sopianae környéki lelőhelyű feliratos kövek

Oltárok

38. JPM (1221); CIL: –; RIU: 972; Fülep-Burger: 16, 1

[Lib]ero Patri / Paulin/us votum / lib{i}e(n)s / solvit

39. JMP (1217); CIL: III 10283; RIU: 975;19, 11

Sil(vano) D/om[es(tico)]

Sírkő

40. MNM (R-D 379); CIL: III 3309; RIU: 992; Fülep-Burger: 26, 45

D(is) M(anibus) / M(arcio) Restutiano p(atri) d(e)f(uncto) an(norum) LXXV / Sep(timiae) Ursin(a)e viv(a)e p(arentibus) p(ientissimis) et M(arcio) Urso mil(iti) / leg(ionis) III Italic(a)e d(e)f(uncto) annorum XXV et Mar(ciae) / Aquilin(a)e d(e)f(uncto) an(norum) XXXV et Mar(cio) Coto / [—] d(e)f(uncto) an(norum) X fratribus item Su/[— coniu]g(i) sua(e) optim(a)e et Ael(io, -iae) / [—]

Ismeretlen lelőhelyű feliratos kövek a Janus Pannonius Múzeumban

Sírkövek

41. JPM (1228); CIL: –; RIU: 1047; Fülep-Burger: –

D(is) M(anibus) / Att(io) Germani/oni lib(ertus) vix(it) ann(os) XL / Apul(eius) Basileus / posuit b(ene) m(erenti)

42. JPM (1216); CIL: –; RIU: 1048; Fülep-Burger: –

D(is) M(anibus) [Aure]l(iae) Ingenu(a)e / [con]iugi pientiss(imae) / [vix(it)] ann(os) XXX Aur(elius / [Cr]escentio / [pos]uit et Aur(elio) / [Cre]scentiano / [et Aure]l(iae) Ursae / —

43. JPM (1233); CIL: –; RIU: 1049; Fülep-Burger: –

[—] et [—] / ..mus num… / pius pos(uit)

44. JPM (1222); CIL: –; RIU: 1050; Fülep-Burger: –

[—] / gen(vagy: ger)[—] /mus et [—] /tian(us) eius s[—]

Egy sírkő, mely talán Sopianaet említi

45. CIL III 3293[23][—] / Iustus [—] cives So[pianarum? —] /u sibi et [—] / co(niugi) qu[ae vix(it) —]

2 hozzászólás

  1. dr. Palancsa Attila

    Szia Csaba,

    jó tanulmány. Nem is gondoltam a 80-as években az ipari vásár építése közben, h. ez érdekel.

    A Pons Mansuetina szerintem a Dombóvár melletti Heténypuszta, Cimbrianea Székesfehérvár (feltéve és nem megengedve, ha a kérdőjeleid a bizonytalanságot jelölik).

    További szép napot, olvasni fogom az oldaladat.

    Üdv
    Attila

    Válasz
    • Pozsárkó Csaba

      Szia Attila!

      Igen, a kérdőjelek nyilván a bizonytalanságot jelölik. Pontosabban azokat az állomásokat, amelyeket nem tudunk teljes biztonsággal (a kettő közt ugye van egy árnyalatnyi különbség), és hát a cikk célja nem ezeknek a részletezése volt; ez külön tanulmányt érdemelne.

      És hát azok a 80-as évek! Igen, akkor végeztem el az első évfolyamot történelem szakon azt hiszem.

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Pin It on Pinterest

Shares
Share This

Megosztás

Ha érdekesnek tartotta, ossza meg a cikket!