Krisztogram, avagy Krisztus monogram Sopianaeból

A Krisztust jelképező szimbólum a görög X (khi) és P (rho) betük ligatúrája, melyek Krisztus görög nevének, a Khrisztosznak (ΧΡιστος) az első két betűje; ezért nevezzük Krisztus monogramnak vagy krisztogramnak (még rövidebben kriszmonnak).

A milvius-hídi csata

A milvius-hídi csata

Pécsett, a IV. számú sírkamra székesegyház előtt folyó, dr. Kárpáti Gábor vezette ásatásán 2000. október 28-án egy bronz krisztogram (azaz Krisztus monogram) került elő. Az azóta már mindenki által közismert tárgy lett a pécsi világörökség szimbóluma. A jelkép története csaknem 1700 évvel ezelőtt kezdődött, mikor 312-ben, a (későbbi “Nagy”) Constantinus (306-337) és Maxentius (306-312) császárok közti, milvius hídi csata előestéjén Constantinus álmában megjelent a jelkép (vagy talán “csak” egy kereszt?) azzal a görög nyelvű szöveggel, hogy “E jelben győzz!” (Τουτω νικα). A csata napján aztán a császár parancsára a seregei ez alatt a jel alatt indultak a küzdelembe, és győztek.

A legenda szerint ez indította Constantinust arra, hogy 313-ban, a Licinius (308-324) társcsászárral közösen kiadott milánói edictumában engedélyezze a keresztény vallás szabad gyakorlását, amivel megkezdődhetett a kereszténység államvallássá válása. A folyamatot Nagy Theodosius (379-395) 391-es rendelete tetőzte be, amellyel a kereszténységen kívül minden egyéb vallás gyakorlását megtiltotta. Az ezt követő évtizedekben-évszázadokban lerombolták, illetve kereszténnyé alakították át az összes templomot – közismert példa a savariai (Szombathely) Iseum lerombolása vagy az athéni Parthenón átalakítása –, beszüntették többek között a (Zeusz isten tiszteletére rendezett) olympiai játékokat, bezárták Apollón delphoi jósdáját, a (Platón által alapított) athéni filozófiai akadémiát stb.

A Krisztust jelképező szimbólum a görög X (khi) és P (rho) betük ligatúrája, melyek Krisztus görög nevének, a ΧΡ(ιστος)-nak (Khrisztosz) az első két betűje; ezért nevezzük Krisztus monogramnak vagy krisztogramnak (még rövidebben kriszmonnak).

Krisztogram

A pécsi darabon ezenkívül megfigyelhetjük a görög A (alpha) és kis ω (ómega) betűket is, melyek a görög ábécé első és utolsó betűi. Ezek egyértelműen János Jelenések könyvére utalnak, ahol három helyen is előfordulnak; “Én vagyok az alfa és az ómega” – mondja az Úr, “az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.” [Jel 1.8]; “…Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég…” [Jel 21.6], végül “Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” [Jel 22.13].

A bibliai helyek világosan kifejezik a betűk értelmét, hogy t.i. Isten, aki teremtette a világot, létezett a teremtés – azaz “az időnek kezdete” – előtt, és hogy őtőle származik a világ, vagyis ő annak a kezdete. Valamint, hogy ő lesz az, aki majdan az utolsó ítéletkor mintegy “befejezi” ezt a földi világot, azaz őbelé tér vissza minden. A Jelenések könyvének 21.6 és 22.13 helyei ezt egyértelműen magyarázzák is “a kezdet és a vég”, illetve “az első és az utolsó” kifejezésekkel. Ennél azonban továbbmegy az 1.8 hely, ahol a Krisztust jelképező bárány önmagáról azt állítja, hogy ő az, “aki van, aki volt és aki eljő”. Ez a hely bizonyos szempontból párhuzamos a Exodus 3.14 helyével, ahol Isten azt válaszolta Mózesnek, aki a neve után tudakozódott, hogy “…Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: “Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok”. A “vagyok aki vagyok” – a héber אהיה אשר אהיה (eh’je áser eh’je) – itt megint csak Istennek a létezéssel való azonosulását hangsúlyozza. Tudjuk, hogy az ószövetségi Istennek volt ugyan neve, de ez kimondhatatlan, titkos név volt, melyet a jeruzsálemi főpap csak évente egyszer suttoghatott el egymagában, a templom legszentebb, belső fülkéjében. Amikor a szövegben Isten szent nevéhez – יהוה – ér az olvasó, annak kimondása helyett ma is az אדני (’donaj = Örökkévaló) kifejezést ejti ki, mellyel mintegy továbbra is elrejti Isten kimondhatatlan nevét. Ha azonban megvizsgáljuk a kimondhatatlan nevet alkotó betűket, azt figyelhetjük meg, hogy a létige különböző alakjainak betűiből áll. A היה, הוה, יהיה (haja, hove, jihje) – a héber volt, van és lesz – szavakat, ha mintegy összeadásszerűen “egyesítjük”, a יהוה szót kapjuk, valahogy így:

היה

הוה

יהיה

יהוה

A függőleges oszlopokban (jobbról balra haladva) az első י (jod), második ה (hé) és negyedik, úgyszintén ה (hé) betűkkel nincs is gond. A harmadik י (jod) vagy ו (vav) közül azonban a ו (vav) betűt kell választanunk, máskülönben ismét a harmadik szót, a יהיה-t (jihje) kapnánk. Így viszont eljuthatunk egy olyan “névhez”, melynek jelentése a “Volt, Van, Lesz”, azaz megfelel az Örökkévalónak (amit az olvasó ejt is helyette), másképpen pedig a fent már idézett; “Aki van, aki volt és aki eljő” (azaz: “lesz”) [Jel 1.8].

Annak a felfogásnak a hangsúlyozása, hogy Krisztus – mint Isten – a kezdetek (teremtés) előtt létezett, és Őbelőle (mint Istenből) származik minden, a korai keresztények idején különös jelentőséggel bírt. Ekkor – vagyis a IV. században – ui. a keresztények (különösen az újonnan megtérő, barbár germánok) egy jelentős része ariánus eretnek volt. Az arianizmus – Arius alexandriai diakónus által kialakított – felfogása szerint Krisztus nem isten, hanem “csak” teremtmény, azaz nem létezhetett öröktől fogva, “az időnek kezdete előtt”. Az alfa és ómega betűk feltüntetése – ebben a korban – tehát minden esetben az orthodoxia, a nicaeai (majd az I. konstantinápolyi) zsinat által elfogadott hitvallás hangsúlyozását jelenti.

Isten megismerhetetlensége, az emberi értelem számára való felfoghatatlansága mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben több helyen is megnyilvánul. Ugyanennél az ószövetségi jelenetnél, mikor Mózes meglátta az égő csipkebokrot, eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni [Kiv 3.6]. Pál apostolt pedig, midőn Athénban Jézust és a feltámadást hirdette, az Areioszpagosz elé idézték, mondván; “Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz? Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az” [ApCsel 17.19-20]. Erre Pál az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: “Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek” [ApCsel 17.22-23].

A krisztogram szimbolikájának másik jelentősége az, hogy a körbe rajzolt görög betűk mintegy sugárszerűen áradnak kifelé, és ezzel egy hagyományos, kereszténységet megelőző napszimbólumot (napkereket) formáznak. Krisztusnak a nappal, pontosabban a fénnyel, világossággal való azonosítása a kereszténység történetének már a kezdetén megjelenik. Az ezzel kapcsolatos bibliai helyek száma oly nagy (különösen Jánosnál), hogy lehetetlenség mind felsorolni őket, így csak egyet idézzünk János evangéliumából: “Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” [Jn 8.12] A 3-4. század során Jézust gyakran ábrázolták napszekéren (mint Helioszt, a görög napistent), ezzel is a fénynek, mint a halál legyőzőjének a szimbólumára utalva, mint ezen a freskón a római Péter és Marcellinus katakombában: 

Jézus napszekéren

Jézus napszekéren a római Péter és Marcellinus katakombában
Forrás: A. Daniel R. Mckinney Pagan Symbolism in Christian and Jewish Art

A meghaló és feltámadó természet szimbóluma a lenyugvó, majd felkelő nap. Jézus a decemberi napfordulókor született, mikor a leghosszabb az éjszaka, de ettől fogva már növekednek a nappalok. Kereszthalála, majd a harmadnapra következő feltámadása a tavaszi napforduló táján volt, amikortól fogva már hosszabbak a nappalok az éjszakáknál; azaz a fény legyőzi a sötétséget, Jézus legyőzi a halált. Amikor először jelent meg Messiásként a tanítványai előtt, “…elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény” [Mt 17.2]

A kereszténység korai útkeresése után hamarosan kialakult az a gyakorlat, mely egészen a reneszánszig tartott, hogy a templomok szentélyét keleti irányba építették, hogy így a reggeli istentiszteleten a keletnek miséző pappal szemben a felkelő nap Jézus feltámadásának misztériumát hirdesse. A sopianaei későrómai temető nagyobb méretű és nem (kizárólag) temetkezési célokat szolgáló ká-polnái (pl. a mauzóleum vagy a cella septichora) is szinte mind keletelve vannak. A kisebb – és ezért a terepviszonyokhoz jobban alkalmazkodni kényszerülő – (I, II, III, IV, V, VI, XIX, XX. számú) sírkápolnák ezzel szemben többnyire északi tájolásúak (mivel valószínűleg több, egymás fölötti-mögötti sorban helyezkedtek el a lejtőn).

A sopianaei krisztogram emellett nagy valószínűséggel egy örökmécses függesztő láncát díszíthette, mely esetében megint csak Jézusnak, mint a fénynek; a “Világ világosságának” szimbólumával van dolgunk.

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Pin It on Pinterest

Shares
Share This

Megosztás

Ha érdekesnek tartotta, ossza meg a cikket!